Dublin

2017/02/20. - írta: Somi_

Our hosting association goes abroad for a couple of days every year. This year they decided to go to Dublin and took us, volunteers with them, too. This post is about that, mixed in English and in Hungarian for your request. See, I care about you.

20170210_1334599.jpg

Dublin is fun. It is considerably warmer than Gdansk. There is live music in every pub. It is in English.

Dublin is touristic. The sightseeing opportunities are sort of in your face all the time and I’m pretty much convinced that every third person works for a tourist info point.

Dublin is also expensive. If you go there one day, get ready to drink amazing Guinness, for 5 euros that is the cheapest alcohol in the pubs.

20170209_212625.jpg

20170210_104102.jpg

20170210_111035.jpg

20170210_115002.jpg

Somehow, the city reminded me of Budapest. I think it’s smaller, though. And of course, all is in English. Plus, there is the Temple Bar district, which I cannot compare to anything I have seen before. However, at the same time, the high buildings, statues on the streets and the overall feeling of being lost brought back memories of our beloved capital to me.

img-20170210-01574grey.jpg

img-20170210-01559.jpg

img-20170210-01560.jpg

img-20170210-01561.jpg

A Temple Bar igazából egy ivós negyed turistáknak. Megvan a maga hangulata, színes, tele emberekkel. Nagyon touristic, így talán klisés is kissé, de nekünk az volt a kedvenc helyünk. A sötét lengyel télben egy színes pont lett, ahol mindig szól a zene az emberek pedig együtt énekelnek a zenészekkel.

20170210_104816.jpg

20170211_000248.jpg

Jó élmény volt az egész végül is. Általában együtt voltunk négyen önkéntesek. Próbáltuk megtartani a távolságot a szervezet embereitől, akik nem voltak kimondottan mobilisak és szerettek a hostelban maradni inkább. Kivéve Adam-ot, aki sokat lógott velünk, gondolom valamifajta hőskomplexusból kifolyólag. Meg persze Simon. De Simon jófej.

DISNEY STORE!!!

20170210_150415.jpg

This bird.

20170210_152539.jpg

Weird vintage store :D

20170210_170744.jpg

Furcsa ez, mert ők, a Morena szervezet tették lehetővé, hogy Dublinba menjünk, ahova egyébként nem tudom, eljutottam-e volna. Tehát, ez egyfajta jó cselekedet irányunkban, ugyanakkor képmutatónak érzem magam, amiért dicsérem őket. Főleg a sok képtelenség miatt, ami nyáron történt, ami elkerülhetetlenül vezetett az irántuk érzett ellenszenvhez… Így ezért van bűntudatom. Csodálatos.

Régen nem hittem, hogy Adam-nak sok köze van a saját szervezetéhez, mert úgy gondolom, ha a vezetője vagy valaminek, akkor a személyiségednek tükröződnie kell. Őt pedig nem láttam soha a szétesett, zűrzavaros Morena-ban, mikor mindenki odáig volt, hogy mekkora ember meg cserkész meg anyámkínja. Dublin után máshogy gondolom. Szerintem Adam kettős személyiség. Ha közelről nézzük, ő az emberek vezetője, a leader. Jó benne, hogy elhitesse veled, neked követned kell őt, bíznod kell benne minden különösebb ok nélkül. A természetes vezető, a cserkészparancsnok. Ám, ha messzebbről figyeljük, például a szervezői képességeit, akkor ő a főnök, a boss. Méghozzá egy elég gyerekes főnök. Megmondja neked, mit csinálj, aztán dühös lesz, ha nem azt kapja, amit akar, de ő nem vállal felelősséget a saját hibáiért.

Ezt láttam Dublinban magán az emberen és ezt látom Gdanskban a Morena szervezet működésén is. Nem is tudom, miért vagyok meglepve.

img-20170210-01592trinity.jpg

20170212_123847.jpg

Learning experience. Of Dublin and of my hosting organization. Fun times. On the other hand, I was ill the whole time and it made me cranky and irritated. I still am a little sick. :/ It is almost difficult to remember how it was in Dublin, seems like it happened ages ago.

Elhoztam magammal egy Guinness poharat. Legjobb ajándék. Menjetek Dublinba. Csak legyen nálatok pénz.

 

Címkék: magyar English
Szólj hozzá!

If this is what you call a good life, I want a better way to die

2017/01/24. - írta: Somi_

There won’t be heads-up on what this post is about. Go figure it out on your own. Picture is courtesy of Tauron Arena Kraków.

16176430_706369862858457_119730770_n.jpg

Green Day concert=happiness. I almost didn’t buy the ticket, thinking I haven’t been interested in them for years, also I’m not 14 anymore. But hell, I’d have regretted it so badly if I didn’t because it was perfect... very emotional to be honest. This music always touches that tiny spot of melancholy and nostalgia in me, and hearing it live blew my mind and put tears in my eyes. So, thank you for that, Green Day. Helped me in my teens, reassuring me as an adult.

 

Yeah, well, let’s talk a little about fake optimism. Yes, I know, this hasn’t started out to be rather depressive or boring, but I am experiencing another breaking point in this mess of a volunteering and this blog is supposed to be about what’s going on with me in Poland... Well, this is what’s been going on somewhere now and unfortunately even Green Day cannot put an end to it.

So fake optimism. You see, I googled this and people are clearly suffering from it in today’s overworking, overenthusiastic society where complaining about what you have is a sin (just think about the children of Africa, will you. Now, put a smile on your face and go back to work!) Though our dear friend Wikipedia calls it “learned optimism”, and says it’s actually an amazing skill that you can gain through hard work. I refuse to believe this because I don’t feel amazing, I feel fake.

For a couple of months now I’ve been doing this: whenever I do something that I haven’t done before on my EVS I think about it hard and say, yes, I learnt something new today. I experienced something new. Even if it is the smallest of things, like baking chicken or eating cake by the ocean (I haven’t actually done that but I will), and then I sort of force myself to be happy about it. The problem is that I started doing this with stuff I wouldn’t really enjoy or I wouldn’t do in the first place if I had a choice. This includes working with kids or teaching languages, basically most of the stuff I do around here... Don’t get me wrong, these are rewarding experiences that I am happy to have, but do I enjoy them?

The other thing I started doing is that at the end of each week I reflect on what happened and choose one-two events, stories that made me happy. I write them on a piece of paper and put it away for the end of 2017 so I could see how awesome my year was. What if nothing happened that made me happy in that particular week? I would probably choose the most satisfactory bullshit just so that I can write something.

 

Why? Because I’ve been lying to myself. Covering up misery by forcing myself to believe that this is great. This is hilarious and rewarding and challenging and beneficial for my future. Now, I know that some of it is true, but all I really KNOW is that I am bored out of my mind... I feel like I’m taking a step backwards from everything I have achieved so far. Yes, sure, I could take this as a year-long holiday but just here’s this uneasiness of wasting time I could never put up with! I would not be me if I could.

I also made myself hate complaining; I feel guilty every time I do. This is probably not healthy.

The second why is that why am I doing all of this to myself instead of admitting truly what I’ve just written above and try to change it. Leaving this place would be one solution but I cannot (don’t want to) do it until I found another project or job. Once that happens I’ll be tempted to cut my EVS shorter even though I hate quitting stuff. But why should I push something I do not enjoy and let myself be consumed by this grey boredom of first world problems?

My motto has been “Eliminate the negative, emphasize the positive”. I cannot decide which I’ve been doing; maybe I emphasized the positive so much so there’s nothing negative left and that’s how all of it turned into dullness... I’m such a genius. Solving my soul like that.

 

So there. Very useful blog post, very useful indeed. But guys, go to Green Day concerts. There’ll be one in Hungary in the summer, I hear. It helps you.

Címkék: English
Szólj hozzá!

Hóviharok

2017/01/08. - írta: Somi_

Szakadó hó, -10 fok… De a hó alá temetett Gdansk egy karácsonyi képeslap, illetve új év kezdődött. Azon tűnődtem, mennyi idő után válik „régi” évvé? Egy-két hét? Míg megtanuljuk újra, hogyan kell írni a dátumot?

gdansktel.jpg

A szilveszterem igazán szerencsés volt. A karácsonyom kevésbé, de nem kaphat meg mindent az ember.

Krakkóban voltam; EVS önkéntesekkel töltöttem a Szentestét és karácsony másnapját. Hahh. Túl sok nem várt dráma, amire, mint kiderült, nem álltam készen. Nem terveztem, hogy a karácsonyomat a békítő szerepében töltsem, de legalább nem voltam vele egyedül. De mindegy is. Ettől függetlenül, Krakkó még mindig csodálatos hely, a hó is hullott kicsit Szenteste, szóval elég magical volt a karácsony ahhoz, hogy félretegyem a kellemetlenségeket.

De hát az új év! Prága egy csoda volt a köd borította Csehországban; a város színültig telt emberekkel. (Főleg olaszokkal és franciákkal, de olyan mértékben, hogy el kellett gondolkoznunk, ki maradt otthon.)

krakow-prague_2016_10_szerk.jpg

A varázslattal teli hét órás Polskibus utazás után (nem), Silviával felfedeztük, ami a kora esti Prágában felfedezhető. Tűzijáték köszöntött minket és tömött bárok meg kávéházak. A belvárosban tett sétánk egyre hidegebb lett, nekem felment a lázam, így úgy döntöttünk, a Károly híd másik odalát is átvizsgáljuk, hátha be tudunk menekülni egy meleg helyre. A John Lennon falig jutottunk, amit még nem láttam, és közel hozzá rábukkantunk egy tűzrakásra… tűzhordóra… tűzre. Kis csoport ember állta körül, akikhez csatlakoztunk. Kiderült, hogy páran közülük görögök, de a többségük mind lengyel! Így az első emberek, akikkel Csehországban beszéltünk, lengyelek voltak… Ez annyira abszurd és sorsszerű volt (illetve meglepetésszerűen ismerős), hogy velük maradtunk és velük is hagytuk el a tüzet, hogy az éjfélt a Károly hídon várjuk meg. Remek volt. Gyermeki lelkesedéssel rajongok a tűzijátékért (és pontosan ilyen régimódi költőiséggel figyelem mindig), a Károly hídon pedig jutott belőle bőven! Plusz az éneklő embertömeg közepén, a hulló hóban és ködben az egész varázslat valahogy életszerűen hatott.

prague_2016_newyears_20.jpg

prague_2016_newyears_24.jpg

prague_2016_newyears_22_szerk.jpg

Az, hogy utána nem találtunk helyet, ahova beülhetnénk és – miután egy a közeli zárás miatt már kiürülő sörhelyen megettük a szomszédból menekített kínai tésztát – valami gagyi tömött klubban húztuk meg magunkat, ahol ismét lebetegedtem; és az, hogy megpróbáltunk villamossal visszatérni a buszpályaudvarra, de rossz vonalra szálltunk fel, és végül már a helyes irányba tartván, egy kebabos mosdójában elköszöntem a tésztától és minden mástól (fránya pezsgő), well… említésre sem méltó. Az biztos, hogy én teljesen szétzuhantam. Végül csak kilyukadtunk a buszpályán, ahol sikerült pár órát aludni a padlón (a többi hatmillió emberrel együtt, aki jó ötletnek tartotta nem kifizetni a prágai szilveszteri szállást), amíg valami random rendőr/biztonsági őr el nem kezdett felkeltegetni mindenkit.

Akkor újabb tízkoronást dobtunk a WC automatába, arcot mostunk satöbbi és indultunk reggeliző helyet nézni. Természetesen a kora reggeli (8 óra múlt) Prága január elsejének vasárnapján zárva tartott. Rohadt hideg volt, amit nagy valószínűséggel duplán éreztünk a fáradtság és lappangó betegség miatt, de éhesek voltunk és ki a jó élet akart volna a buszpályán maradni? So, we walked. And walked. Around the city centre. Amíg szembe nem jött egy fancy hotelkávézó/reggeliző, aminek egy része a nem a hotelben lakók számára is nyitva volt. Én nem vagyok egy croissant fan, de best croissant! Ott kicsit volt időnk re-groupolni, megtervezni a napot. Elhatároztuk, hogy a következő állomás a McDonald’s lesz, majd este elmegyünk moziba.

Tehát, ez volt az első – és mindenképpen az utolsó – alkalom, hogy a mekiben aludtam. Nem mi voltunk az egyetlenek így Szilveszter másnapján, és legalább délig menedékhez jutottunk. Contemplaiting our afternoon and overstaying our welcome at McDonald’s, we decided: the best we can do is to hit the mall! Addigra a pláza kinyitott aznapra, így felkerekedtünk ebédelni és kirakatokat nézni. A moziig maradt időt elsétáltuk (voltunk például a Captain Candy édességboltban (nálam az édességboltok is a tűzijátékok kategóriájába tartoznak), illetve egy múzeum kávézójában, ami középkori megjelenést hívatott sugallni, de közben kagylóhéjban kaptuk a teához a cukrot…),  és nagyon szurkoltam, hogy ne aludjam végig a Rouge 1-et, mert tényleg érdekelt a film, mégis az első húsz-harminc percnél le-lecsukódott a szemem (az a fránya karakterbemutatás). Aztán vacsi a plázában és a napnak lassan vége lett. A Gdanskba tartó 13 órás busz utat szinte alig éreztem; sikerült aludni.

Azóta eltelt egy hét az újévből és lassan megszokott „régi” év, „idén” lesz… Ebbe nem akarok viszont belegondolni, mert megfájdul a fejem. Inkább itt van még egy kép.

prague_2016_newyears_3.jpg

Címkék: magyar
Szólj hozzá!

The Toruń period

2016/11/17. - írta: Somi_

I’m halfway through. The past six months feel so dense and full, it actually is scary that I have the same amount of time to go. I’m celebrating this month, not only with going home to Hungary but also with participating on the mid-term training of my EVS. This post is about that. Credits for the title: Silvia Moriconi.
torun_midterm_2016_8.jpgIt happened in the small city of Toruń, a jewellery box of a town not so far from Gdansk, where twenty-something of us took part in the five-day training. My feelings about it are different from those I had on the on-arrival in Warszawa. They are focused on other things this time. To make it clear, let’s see the settings first!

15126146_10211141383600920_282405076_o.jpg 15101816_10211141380080832_249135110_o.jpg

Toruń is wonderful. A jewellery box that looks little from the outside and one doesn’t expect much of it, but when opened it’s full of all the goodies. The main attraction is the Old Town, of course, just as in many other Polish cities. Our hotel is located right next to it so we didn’t have a problem reaching it on foot within a couple of minutes. It includes all the treasures of a Polish old town: beautiful European architecture, funny little statues of people and animals, colourful buildings, pierogarnias, factory and shops of pierniki (the famous gingerbread from Toruń), Pialnia (the famous and cheap pub from Poland), museums of all the local stuff and churches, churches, churches. Toruń is the birthplace of Copernicus; also the centre of the Old Town is a UNESCO World Heritage site. Somehow, it is all very important when you’re there; all the history comes together, turns into legends and stories, that you can bake into your own hand-made pierniki. I really had so much fun in that little town, ate amazing pancakes and chocolate kebab, learnt how much I can get for only one złoty, consulted the Leaning Tower if my life was straight enough and pet most of the animal statues to bring me luck in all aspects of my future. I also know now that my Polish is far from enough to understand a puppet show for kids, but I still manage to get completely fascinated if I see Alice in Wonderland illustrations (oh, my god, a room full of them, even!!!). Toruń gave me the magic I needed to clear my head of the work I do in Gdansk.

15052176_10211141380800850_1465301093_o.jpg 15102218_10211141383840926_2026001659_o.jpg
img-20161108-01436.jpg img-20161113-01500.jpg
torun_midterm_2016_14.jpg torun_midterm_2016_4.jpg

Now, you see the atmosphere was something from a fairytale, however the training itself felt different. The structure was the same as in the summer: it was built up around our wishes and needs. Still, I am not quite sure if I got what I wanted.

The sessions I considered relevant and useful for myself seemed too short. Yes, I know all about Youthpass now and I have an idea on how to start planning what I wanna do after EVS, but I gained all these information within a single day. The rest of it felt too long and somehow unexciting, as if all the time we spent inside the conference room on the end of our corridor was lacking the magic I found in the town of wonders that surrounded us outside. First this made me sad and annoyed then, after all the amazing food and lack of sleep turned me sluggish, it made me feel uncomfortable and out of place. Probably it was my fault, too; there were a couple of days I wasn’t in a good shape physically, although I was missing the sparkling eyes and the desire to get to know more from the on-arrival training. As many of us, including me, shared during the sessions, we were all really very comfortable in Poland. Some of the people are finishing their EVS within a matter of weeks, others have several months to go, and I felt like we didn’t care about getting to know one another or looking for the truth and meaning behind our projects. We have accepted that things are the way they are and we were long over the search for solutions of things we cannot change. This is all right. How it should be after this time, in my opinion. However, this comfort resulted in a sort of scattered atmosphere in our group, which made me not wanting to be there at all. It killed my motivation at times.

This is all difficult to understand, I know. Maybe I’m just trying to politely explain something I didn’t like at all... Plus, I hate complaining, especially when I don’t have anything to complain about! Also, I know it’s stupid to compare the two trainings I had, but I think I made a mistake of expecting to live through a similar experience in Toruń that I did in Warszawa.

 

The last ingredient of the Toruń adventures is the people themselves who were there. This is amazing, this opportunity that we can meet with so many different people with so many different stories to share. It shows that our world is not that big and we don’t need to go so far to experience it truly. We don’t need to be afraid and perhaps, this knowledge is what made us so comfortable through the days in Toruń. Comfortable and a little bit careless towards each other, maybe.

Even though, I had the pleasure to deepen the friendships I had had the luck to make on the on-arrival; this was the part I was looking forward to the most. How strange that we build these connections within such a short period of time and then we would want to hold onto them for the rest of everything. It reminds me of high school where we thought the friendships we make were set to stone. Some of them might have been, and I want to cherish the relations I make in Poland and think of them as if they were set to stone because some of them might be... Meeting new people is also a lot of fun; it opens different doors in your life. My French roommate from the training, Justine, is definitely like that: a peculiar person I would want to have as a friend. Silvia and I extended our training with a weekend in the nearby city of Poznan, and we had the pleasure to crush at Justine and her boyfriend’s place for a night. Wonderful people.

 

So you see, beyond my disappointment the mid-term training gave me so much that I might even feel guilty because of not enjoying it all the way through. It is a milestone after all. The Warszawa period is over, the Toruń period shall begin, and I have all the confidence to say I am happy with all of it.

Címkék: English
Szólj hozzá!

Szalad

2016/11/03. - írta: Somi_

Ma reggel leesett az első hó. No kidding. Igaz, elolvadt, amint földet ért és az egész öt percig sem tartott, de azért, no. Nem tetszik ez nekem.

arctowskiegosuperhappyfuntimes.jpg

Ez a bejegyzés kicsit ilyen catching-up jellegű lesz, kis infó arról, mi történt az elmúlt időszakban. Ha már így félidőnél járunk.

            Új lakásunk van, amit már írtam korábban angolul. Négyen vagyunk önkéntesek: egy portugál lány, Raquel, egy spanyol lány, Estefania és egy német srác, Niklas. Meg én. Jól kijövünk, nem volt eddig semmilyen para, illetve én még mindig a Jaskowa Dolinából való szabadulásom utóhatásait élem, így elnézőbb vagyok mindennel, ami nem ott történik. Illetve, érdekes módon, egész elfoglalt vagyok mostanában! Sokat tanítok: van a magyar órám és tanítok angolt időseknek is, plusz kb. minden héten kell mennem egy iskolába előadást tartani Magyarországról vagy az egészséges életmódról, környezetvédelemről, ilyesmik. Ezen kívül két napot vagyok Oruniában, az ifjúsági központban pár órára. Velük rengeteg tervem van; be akarom vonni őket a projektembe, mert szívesebben dolgozom ott és nekik, mint a Morena szervezetnek. Aztán csinálom még az írogatós dolgot is, amit otthon is csináltam (egy kiajánlással szenvedtem egész héten, az összes idegemet elveszi), így van dolog bőven, ami egészen új nekem a nyár után, és az október úgy elment, hogy észre sem vettem.

            Múlt hétvégén Varsóban voltam. Placebo koncert. Egy áldás volt az egész hétvége; kiszabadultam kicsit Gdanskból, ami kezdett sok lenni így őszre, találkoztam pár önkéntessel, akiket az első trainingen ismertem meg (ami mindig fun, mert itt kint abból a csoportból állnak hozzám legközelebb emberek), meg ugye hát, Placebo. Te jó ég. Ha mindennap mehetnék, én mindennap mennék, vagy betelepíteném őket ide a nappaliba, hogy mindig élőben halljam, hogy játszanak… Nem kell ragoznom, srácok, menjetek Placebo koncertre. Pesten is lesz, 11-én.

Ez a zurek, amit ettem. Végeredményben szalonnás gulyás tojással, ami tányér helyett kenyérben van. Zseniális.

14914526_10154603727733608_1300357702_n.jpg

Jó ez az EVS, ezen gondolkoztam tegnap. Szerintem, baromi szerencsések vagyunk mindannyian, akik részt veszünk egy ilyen vagy ehhez hasonló projekten. Annyi mindenre világít rá a világgal és saját magammal kapcsolatban. Egészen új szemmel nézek a nemzetiségemre például, mióta magyar nyelvet tanítok, észreveszem mindazt, amit hozzátesz a személyiségemhez. A diákjaim pedig minidig meglepnek valami egészen fantasztikus felfedezéssel… Pedagógus napra virágot kaptam egyiküktől, ami önmagában a soha-nem-gondoltam-volna-hogy-bekövetkezik kategória. Aztán egyik órán valamelyikük megkérdezte, hogy a „szalad” szó, salátát (salad, po angielsku) jelent-e? :D Hát, én meghaltam. Nagyon nehéz megállni ilyenkor, hogy nevessek, és ma délután is a suliban az egyik srác megkérdezte, hogy a zserbónak van-e köze az állathoz. Fogalmam nem volt, miről beszél, erre megkérdezte a tanárát, hogy mi a zebra angolul. :D Kész, komolyan.

            Ez az általános meg középsulis történet is tetszik nekem. Elhívnak, hogy 45 percben prezentáljak valamit, sokszor magyar dolgokról vagy a projektemhez kapcsolódó témában. Sosincs kedvem menni, pedig a végén mindig megéri. A mai tanár „lefoglalt” decemberben a következő három alkalomra, és holnap is mennem kell egy másik helyre. Örülök, mert ezek a tanárok tényleg megpróbálnak mindent, hogy idegen nyelven beszéltessék a gyerekeket, ami nagyon fontos egy olyan országban, ahol ennyire passzív az oktatás. Mint nálunk is, ugye. És a gyerekek beszélnek! Nem mindenki és egyértelműen nem a többség, de minden alkalommal akadnak többen a csoportban, akik kérdéseket tesznek fel, történetek mesélnek vagy mindenféle hasznos infót mondanak Lengyelországról.

school_presentation_1.jpg

Báj dö wéj, 20-tól leszek otthon kicsit több mint két hétig. Jó lesz, szusszanok egyet, gulyást eszem (anya, ez célzás). Tervezek Pestre menni, úgyhogy írjon rám, aki akar valamit.

            De előbb mid-term training!! Jövő héten!!! Hahaa! Zseniális. Torunban, ami egy kisebb város innen nem messze. Voltam már ott, szép óvárosa van és biztos, töltök majd fel képeket a training után. Süti lesz. ^^

 

Címkék: magyar
Szólj hozzá!

October Rain

2016/10/10. - írta: Somi_

Gdansk is entirely different in autumn, I feel. All the colours are fading and I’m reminded how I have never liked this season. With its gloomy rain and cold winds, that blows the leaves off the trees, making me shiver and catch a cold, by the way... It was pouring during the last couple of days and I had the luck to go out in the rain in a skirt and soak my boots completely.

rain.jpg

The Old Town looks different. It’s emptier, of course, and all the coloured walls seem to be melting. Less tourists, less amber stands, less street performers. The street belongs to another city now, or has created its own little town under the rain where everything is hidden beneath see-through plastic covers.

The new volunteers, Raquel and Niklas arrived in this weather. We’re all sick now. I think it’s been the hardest on Raquel coming from Portugal, where the temperature still hits 25 degrees Celsius, while here it sank below zero a couple of times already. I don’t like talking about the weather, but there didn’t seem to be a transition in between summer and this cold and it’s torturing us badly. I’m already worried about winter.

rain2.jpg

rain3.jpg

Our place now is quiet (not including the upstairs neighbours with their fights and babies crying), we cannot hear the noise from the street, which is pretty nice compared to all the noise pollution I had to endure at Jaskowa Dolina. This is a peaceful area, still well connected with the rest of the city, although being a bit further out. Movements are rare, however yesterday one of our dumpsters caught on fire... We saw it from our window with Niklas. A truck from the fire department arrived, right when I was calling emergency and put out the fire quickly. It was the blue recycling bin for collecting paper and now one of its sides is not so blue anymore. Excitement in the suburbs.

I will be working a bit in Orunia again. After the idle waiting, that September brought me –which I filled with travelling – finally my project has started to get a certain shape. It’s not the shape I want, not yet, anyways, but we are going somewhere and I’m not worried anymore. Actually, I don’t really care what I do as long as I enjoy my time here.

So, today I took a walk with Mania and decorated Orunia with posters about the winter schedule of her activities. I met the goats.

img-20161010-01405.jpg

img-20161010-01406.jpg

They live next to the railway, but don’t seem to be bothered by it, whatsoever. Seriously, I love Poland with all its green areas and butterflies, and something like this is exactly what I’d expect here! :D The very fact that Gdansk is not a small town but on the contrary, just makes it even better.

Rainy days are upon us.

Címkék: English
Szólj hozzá!

A napfényes középkor

2016/09/22. - írta: Somi_

Régen volt már, hogy bármit is írtam, ugye, régen voltam motivált rá, az az igazság. Hamarosan új lakásba költözöm és jönnek még önkéntesek, így látom a fényt ennek a négy hónapnyi alagútnak a végén. Nem szeretek rossz dolgokról írni, ezért ezt sem részletezném, inkább elmesélem, milyen volt egy hétvégét visszautazni az időben. A gyönyörű képekért köszönet: Lisztes Kata.

img_4780.jpg

Nekem a reneszánsz vásárok egyébként is a random kategóriába tartoznak: középkori ruhákba öltözött emberek sört isznak műanyag pohárból, míg az autentikusra épített sátraikból kézműves ékszereket adnak el. Az egésznek megvan a hangulata, persze, de azért mindannyian az angol WC-t és a személyes higiéniát preferáljuk.

Szóval mennyire lehet még ennél is véletlenszerűbb az egész? Ha nem készülsz rá, hogy mész? Ha nem számítasz rá, hogy sátor is kell? Ha mindemellett a mezőn kell aludnod?

img_4804.jpg

Kata, egy másik EVS önkéntes otthonról, egy Świecie nevű kisvárosban lakik most. Őt látogattam meg egyik hétvégén, épp mikor a közeli Biskupin faluban beköszöntött a középkor. Katának van két metál folkzene kedvelő haverja, akik egy holdfényes folyóparti kolbászsütögetés alatt meggyőztek minket, hogy számunkra is a legjobb döntés elmenni a vásárba, sőt, ha már ott vagyunk az egyik napon, maradjunk a következőre is. Namost, én igazán kapható vagyok a legtöbb dologra, a külföldi lét alatt pedig megszületett egy új hang a fejemben, ami ilyeneket tol, hogy „oh, most vagy csak itt. Ilyen csak egyszer van. Jó lesz neked a mezőn aludni.” A magamat jobban ismerő, öregebb így bölcsebb racionális hang be volt csípve kissé a döntés pillanatában, de azért a fogkefémet elrakatta velem másnap. Került hálózsák is, sátor is. Mentünk.

Świecie és környéke tipikusan természethez közeli területek: a népek az erdőben élnek, satöbbi; úgy találtam ez a fajta életérzés ragadós. Az ember szeretne néha elszakadni mindentől, lekapcsolódni a facebookról, nem mosni ruhákat, nem lakkozni körmöt. Amúgy is tele volt a tököm az egész gdanski bagázzsal, úgyhogy a vissza a természethez felfogás nem is jöhetett volna jobbkor.

img_4745.jpg img_4746.jpg
img_4744.jpg img_4852.jpg

A gyapjúsálak tíz napig készültek a kézmosás feltalálása előtt. Az embereknek nem volt ruhásszekrényük, mert nem volt annyi ruhájuk, amit beletehettek volna. Mindent egy életre készítettek és nem ismerték a kínaiakat. A biskupini árusok ruhái is elég hitelesen néztek ki, hogy elhiggyem, több hét munka van bennük, bármennyire is nem volt. A neolitikus kunyhók, vesszőkosarak, íjászat és a fák lombjában elhelyezett hangszórókból áradó premodern népzene hatására egy idő után én is pont olyan poroltót akartam, mint amilyen a tehénpajtákban volt. Shit can easily catch on fire, yo.

img_4776.jpg img_4764.jpg
img_4856.jpg img_4817.jpg

Még magyar árusokkal is találkoztunk, akik biztosítottak minket hazánk lakóinak különlegességeiről. Mikor elmagyaráztuk, hogy önkéntesek vagyunk, egyikük rögtön felhajtott valami számunkra ismeretlen rokont, aki „jaj, tudod, ő meg templomot épít Franciaországban. Tudod, na.” További szép napot kívánva pedig megkaptuk válasznak, hogy baromi szép az a nap, mikor valaki órákig ücsörög egy szalmasátorban a tűző napon. :D Én elmenekültem a hungaropesszimizmus elől, mégis szívmelengető találkozni vele a határon túl.

(Itt a képeken ezek amúgy nem ők...)

img_4749.jpg img_4861.jpg
img_4779.jpg img_4847.jpg

Az egész napos mókázáshoz hozzátartozott egy Percival koncert, drága hegyikristályok vásárlása, egy középkori "fesön só", nyilazás a perverz nyilazós emberrel, illetve ettünk valamit, amit egy hatalmas kondérban főztek és leginkább visszahányt rántottára emlékeztetett, ám egész finom volt. (Aztán ettünk kürtöskalácsot is, ami jól nézett ki, de nem volt finom, at all…)

A napot szerettük volna valamilyen bulival zárni a sok beöltözött emberrel karöltve és ki is derítettük, hogy záróra után lesz egy nagy tábortűz a dolgozóknak. Nekünk az teljesen jó, gondoltuk, és megszerveztük a sátrainkat, kettő darabot a mező szalmabálák és parkoló autók közé eső szeletén (mi voltunk az egyetlen boldog kempingezők, bár voltak, akik a kocsijukban aludtak), elmentünk a falusi ABC-be utánpótlásért és a hazamenő tömeg ellenében visszasétáltunk a vásár elnéptelenedő területére.

img_4825.jpg

img_4806.jpgA biskupini vásár gyönyörű helyen volt, kis tóval, fákkal, nádassal meg minden. Letelepedtünk és vártunk az egyre hidegebb szélben, hogy ugyan mikor tűnnek fel az első tűzgyújtók. Egy idő után azonban világossá vált, hogy rajtunk kívül senki nem maradt a helyen, mert odabent nem szabad bulit tartani… Így kikísértettük magunkat a biztonsági őrrel, aki elmagyarázta, merre találjuk a dolgozók tábortüzét, ahova a kisvonat sínpárja mellett jutottunk el és az erdő fáin át hatoltunk be, lévén nem hívott vendégek voltunk. Bár, ez igazából nem jelentett gondot, a végén egész jól elvoltunk a random árusokkal, még akkor is, ha nem tudtunk lengyelül, így sajnos az énekekbe nem tudtunk bekapcsolódni.

A másnap egy gyors koncerttel kezdődött, majd jött a kisvonat, hogy mezős tájakon vigyen minket keresztül. Ez volt a hétvége, és nekem ez a szeptember is. Mezős tájak. Kukoricaföldek, repce és réti virágok, szántóföldek, míg a szem ellát a Polskibus ablakából. De azért ott a megnyugvás, hogy az ember tart valahova, ahol várnak rá és kezdődik egy újabb random kaland.

img_4866.jpg

Címkék: magyar
Szólj hozzá!

Warsaw AGRYKOLA!!

2016/08/06. - írta: Somi_

Yes, it helped me make this EVS experience to be my own. I think my favourite day was when we went on this city challenge sorta thing to make short interviews with random Pols on certain topics. The outcome of that was fascinating. It inspired me to do more as a volunteer and made me think of Gdansk as "my" city. My place of struggles.

group.jpg

You see, there were 21 of us plus the two trainers. It wasn’t really a training nor a conference, more like cool people hanging out in Warsaw. The schedule was rather flexible: we made it happen with our own things, workshops and ideas (revolutionary settings for a conference-like event), which ended up very helpful. The trainers, Ania and Wojtek were amazing, helpful, interesting and always within reach if we needed anything. Our group was nearly perfect; full of young people with great visions, motivation and a rich mindset open to the world. Life is a happy life when you are surrounded with people like them. Makes you feel less worried about this world.

            I don’t wanna sound too cheesy. Only cheesy enough for you to understand how important this one week was for me. How much it made me remember things I was about to forget to focus on. But you know... I’m a sentimental person. So here you go.

13914128_1214035395296925_792755561494603402_o.jpg 13679884_1214030405297424_4997796428564018150_o.jpg
cc2.jpg cc.jpg

 

I feel

I have this terrible fear sometimes that I am left alone without a soul to care for me. It haunts me usually when I’m on my own too much or when I’m not certain about something and I feel like I have no one to turn to. This terrible fear was harassing me on the beginning of my EVS, being one of the biggest reasons to look forward to the on-arrival training. And you see, it’s gone now. It’s gone because of that one week in Warsaw and I thank you for that, all of you who were there. It gave me confidence and reminded me of my potentials and skills I need to focus on. Sharing stuff, comparing projects and learning about how others experience EVS in Poland ensured me that everything will be alright.

            There’s that moment when you come out of your shell and start not caring about your inner world for a second, that is when you truly realize a whole wide world is waiting for you. I’ve been seeking for these moments for a while now and I wanna make sure to be there a 100% when they happen. I got lucky, I guess, since they happened every day of the training.

13735149_1042120065873113_6183106916709616265_o.jpg frr.jpg
13680976_10154321717698608_6614313503693596910_n.jpg img-20160727-01267.jpg

            It was a collision of worlds. Poland and all the nations represented by volunteers. EVS and the different hosting organizations. The world of Agrykola, football, beer, Pokémon and volunteering in general. We’ve got to learn about politics, religion and history, culture and eating habits, accents and language barriers. We met weird people, smart people, shy people, happy people. One week, guys, and we learnt about the world.

 

So, I need 

Every opportunity that makes me forget that time is passing and I’m worried about the future. Every opportunity that puts me in the “now”. All the fun and excitement, all the enthusiasm and spirit of our group is what I need.

Oh, and this grants me stuff to request, right? Well, listen up, because this is a message out there: let’s do it again.

img_2222.jpg

Címkék: English
Szólj hozzá!

Colours

2016/07/20. - írta: Somi_

I can’t believe that I’ve been here for almost two months… and I can’t really decide if it’s been long or not, I feel like I lost my sense of time.

Gdansk has a colourful summer. With the ever-changing weather and exciting events, with my job at the community centre of Orunia and all the places in Wrzeszcz, this city shows me new ways of learning. I have come to that point where I feel attached to certain places, a certain way of living here; things are no longer unknown. I want this post to be colourful, too, so here you go with the happy people of the community centre and some actual colours from the Festiwal Kolorów.

dscn9803.JPG dscn9833.JPG
dscn9849.JPG dscn9855.JPG

On one weekend, they held a small fair in Orunia. There were plenty of games and plenty of people and cookies and sausages and some arts and crafts, and you could collect little stamps on your arms if you participated at the different stations... Our station had the skipping-rope. It was huge and the kids loved it – so did our muscles.

dscn9862.JPG dscn9846.JPG dscn9859.JPG
cut.jpg cut2.jpg

You could also join a zumba party, enjoy a dance performance or just simply make your own fun.

dscn9811.JPG dscn9813.JPG
dscn9876.JPG dscn9823.JPG

It was a day when I felt useful and happy and somehow it brought back things from the past when I was a kid and how I would always visit my mom’s stand on Children’s Day events. Today we did my EVS evaluation with Justyna so I could think about how I actually wouldn’t have wanted a project that involved kids, however, this experience with the community centre taught me so much in so little time. I am definitely out of my comfort zone there.

And sometimes adults can be kids, as well, and get our clothes dirty with all the beautiful, bright colours of a colour festival. I was actually surprised on the amount of people and the whole turnup of the event since it was only for one afternoon, but still managed to have the atmosphere of a monumental parade. So, we had fun.

13695187_1148460335200805_331980588_n.jpg 13694259_1148460428534129_1143363398_o.jpg
13702441_1148460351867470_1627604984_o.jpg 13718061_1148460325200806_1842002553_o.jpg

13694062_1148460225200816_750180509_o.jpg

Címkék: English
Szólj hozzá!

Gyerekek

2016/07/06. - írta: Somi_

Ma délután megvilágosodtam. Sokáig nem tudtam ugyanis, ki az, aki igazán élvezhet egy olyan filmet, mint az Alkonyat… Hétéves kislányok! Hát, persze! :D Bár lengyelül nem tudok ilyen jól, azért értettem a történet elhadart összefoglalóját a trailer okostelefonon való megnézése után. Miért van a hétéves kislányoknak okostelefonja? Ezzel kapcsolatban még nem ért el a fény, de úgy látszik, Orunia-ban ez a menő. Ez Gdansk egyik szegényebb körzete, tele lakótelepekkel és szociális pénzekből fenntartott társasházakkal. Ott van továbbá az ifjúsági központ is, ahol heti négy napot dolgozom, kettő és négy órában. Rájuk fér a segítség, főleg nyáron, hiszen nincs suli és az összes gyerek és tinédzser oda jár. Van ovi, nyári napközi, foglalkozás tiniknek, játék a lakótelepen, sőt, egy klubszerűség is időseknek. Rengeteg munka és ember minden nap, nekem a négy óra is sok, nem tudom, az ott dolgozók hogy bírják egész nap. Plusz, ezek a gyerekek nem a jól nevelt, csendben ülök a sarokban fajták; ők problémás családok gyerekei, akik az utcán nőnek föl, egy lakótelep parkolójában, ahol egész nap ellennének, ha nem lenne az ifjúsági központ, ami nem csak felügyeletet ad, de tanítja is őket egy szervezett, tiszta környezetben, elkötelezett dolgozókkal… Ez most úgy hangzik, mint valami reklámszöveg, de tényleg így látom.

Önkéntesekre volt szükségük és az egyik ott dolgozó, Mania ismeri a Morena főnökét. Így történt, hogy Anne és én elkezdtünk időt tölteni náluk. Ez jó nekünk, mert van mit csinálni és könnyebb lengyelül tanulni, jó nekik, mert kapnak segítséget és jó a gyerekeknek, mert tanulhatnak valamit angolul. Mindenki nyer. Igaz, ennek az egésznek kb. semmi köze nincs az eredeti projektemhez, ami eléggé félre van kezelve és még mindig nagyon kusza, hogy miért és mire kell a Morena szervezetnek önkéntes. Egyre jobban belelátok abba, amit csinálnak, és egyre kevésbé értem. Próbálok inkább nem gondolni rá, próbálok arra koncentrálni, ami van és nem aggódni fölöslegesen. Nem olyan egyszerű: Anne mindig emlékeztet rá, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy kéne. Ő a maga részéről a Nemzeti Irodánál tart a panaszaival, ami még több nyomást helyez az EVS koordinátorunkra és még tovább rontja Anne kapcsolatát a Morena dolgozókkal. Persze, nem én leszek az, aki elmondja neki, hogy nem csak a projektjével, de a hozzáállásával is gondok vannak; erre egyedül neki kell rájönnie, különben egyszerűen nem hinné el. Továbbra is hülye helyzet, amitől nehéz elhatárolódni, ha együtt élsz legalább az egyik érintettel.

 

Na, de. Az ifjúsági központnak tényleg örülök. Ez számomra abszolút új tapasztalat, hiszen így még nem foglalkoztam gyerekekkel, sőt, mindig zavarba hoztak. Ami vicces, hogy attól féltem, nem fogok tudni velük kommunikálni a language barrier miatt, de komolyan mondom, könnyebb sokszor, mint a lengyel felnőttekkel. A gyerekeknél nem nehéz megmondani, mit akarnak, sokkal egyszerűbben és nyíltabban fejezik ki magukat, sőt, miután felfogták – kis időbe telt -, hogy nem beszélek lengyelül, próbálnak szebben artikulálni, ami nem csak nekem segít a megértésben, de az ő beszédkészségüket is fejleszti. Plusz, elég hajam van három kislánynak befonni, a kissrácok pedig mindent megköszönnek és akkor is bocsánatot kérnek, ha a kidobósban megdobtak egy szivacslabdával. :D Komolyan, nem gondoltam, hogy ennyire nem ismerem a gyerekeket – az anyukám óvónő, for Pete’s sake (vagy kulturális szervező, vagy minek mondják ebben a modern társadalomban)! Azt hiszem, mindig is tartottam tőlük valamiért… Úgy értem, nagyon aranyosak, és hát a kisbabák, jajj, csak ne jöjjenek közel és ne szóljanak hozzám… így ez egy kihívás nekem, de legalább egy olyan, amit szívesen elfogadok, és mellette jól szórakozom.

Emellett egész sok minden történik, mikor épp van mit csinálnom. Még Romannal végigmentünk az Óvároson egy free walking tour keretében, és jártam az állatkertben is. Tehát, képben vagyok helyi töriből és – nem feltétlenül helyi – élővilágból is. Az élet szép, bár esik az eső és unblock olyan érzés, mintha április lenne, az ember sosem tudja, napszemüveg vagy esernyő fog kelleni.

Kínzókamra (with headless man), ami most borostyán múzeum

img-20160622-01197.jpg

kin.jpg

Tour person with confused Asians

img-20160622-01195.jpg

The TALLEST church

img-20160622-01199.jpg

Everybody needs an eye.

img-20160622-01201.jpg

Embernyomok a háborúból.

img-20160622-01203.jpgimg-20160622-01204.jpg

Sad giraffe is sad.

zsiraf.jpg

MÓKUS
img-20160703-01233.jpg

Amúgy, Bob haldoklik. Legalábbis, lehullatja az összes virágát. Hehh. Még jó hogy direkt olyan növényt vettem, ami IGÉNYTELEN lévén MINDENT kibír… De legalább a gyerekek szeretnek, ha a növények nem is!

Címkék: magyar
1 komment