I have never wanted to be a teacher. I have never taught kids before in my life and had no clue that it is so rewarding! Okay, it’s not like I want to be a teacher after, but it is nice to experience something like this for the first time. I got to have presentations about Hungary on two 45-minute classes for kids between 13-14 years old. The first group was mixed and they were not really paying attention. Some of them were interested and asked questions but most of them were just talking through the lesson or staring out the window. But the second class with younger kids was incredible! My mind was blown by how smart those kids were and the way they acted so excited and enthusiastic about learning Hungarian words and getting to know stuff about a strange country. I had a wonderful time, I felt so energetic afterwards!

I am also progressing with my Polish and Hungarian lessons. The latter goes better, though... Polish is still confusing to me, I mix up the expressions and I cannot yet understand what people say. The Polish classes exhaust me, but I’m super determined to learn and finally be able to make out conversations in Polish.

The Hungarian classes are always fun! :D How the students are suffering to pronounce things and getting utterly confused on the simplest expressions. Haahaa! :D Also, it is quite surprising at times. They ask super unexpected questions about certain words or sentences; things that I would not otherwise think about. So, it is nice to see my native language from a different point of view and imagine what it’d be like to learn Hungarian as a foreigner. Oh, and the stereotypical pride Hungarians feel towards their language is totally real; I experience it through every minute of my classes. :D

As for my project in Morena: nothing new just yet. I have heard of exciting plans for the summer, I’m rooting for a gardening project to happen, which would keep me busy for a while, also I’m looking forward to using my ideas and skills more. I’m not complaining. Yes, things are still disorganized and I have a lot of time on my hands, but only considering how much I do here that I haven’t done before is enough to make me feel better about myself. You have to appreciate the little things around here. It’s a paradox feeling for me since Hungarian atmosphere is so similar to what it’s like to live in Poland but still, everything is sooo different! Like I’m stuck in a parallel dimension.

I’m learning a lot unnoticed. It is a lot fun, especially when it comes to observing people’s behaviour from different nationalities. Comparing Western and Eastern Europe, for example. For me the differences between the two have never been as clear as they are now! So unexpected but so obvious. The structure and way of communication at Jaskowa Dolina is something extraordinary... I have no idea how it can exist this way, how people take anything seriously within circumstances where everything seems to just float in mid-air, tensions are swept aside, questions are un-answered, and in general situations seem chaotic. From the outside, at least. This is true for the apartment and for the Morena offices, as well.

Still, exciting times are ahead. Roman, an ex-volunteer in Morena who left Gdansk just before I arrived, is visiting and we wanna throw a party this week. He thinks of it as a certain integration/coming-together sorta thing, I see it more as a “finally I have a chance to eliminate the soil of awkward arguments in my living area” kind of deal. Either way it’ll be a lot of fun! Roman, by the way, is really cool. He reminds me of a blonde Harry Potter, really, less dramatic and more chill, though.

Oh, by the way! If any of you wants me to share more stuff in English about adapting to a new environment, dealing with language barriers and just in general, being a volunteer abroad, let me know! :)

Tegnap megtartottam az első magyar nyelvórát életemben. Hatan voltak jelen, egy ember kivételével mindenki 30 fölött, sőt 40 fölött jár (ami először kicsit ijesztő volt), de minden rendben ment, nagyon kedves emberek. Az egész egy órás volt és baromi fárasztó, pedig a legtöbb idő a bemutatkozással és elvárás egyeztetéssel telt. Végigvettük az ábécét. :D Valahonnan netről szedtem le a feladatlapot és az audio-t; én nem tudom, ki volt az, aki a „marslakót” és az „Y-kromoszómát” jó ötletnek tartotta betenni egy kezdőknek készített ábécébe. :D Az Y-t még megértem, de hogy az M-hez nem talált valami jobbat… például „maghasadás” vagy „majomagyvelő” ezek mennyivel érdekesebben hangzanak, hm? :D Anyways, jól ment és tök örülök, hogy lesz egy ilyen órám minden héten! A résztvevők (diákok?) nagyon lelkesek és igazán helyes dolgokat mondtak arról, miért akarnak magyart tanulni. Valaki az ük-ük-ük nagymamája miatt, aki magyar volt; van, aki Budapestre megy augusztusban és szeretne egy kis nyelvi tudást felszedni; valakit vonz, hogy minél több nyelvet ismerjen meg, mert minden nyelvnek megvan a saját külön világa… Szóval, ez igazán izgalmas.

Hétvégén pedig találkoztam a mentorommal! Yaaay! Dawidnak hívják, PhD-n van mikrobiológiából és az Erasmusnak dolgozik valamit; koordinátorszerűség (ami elég jó, mert így bejárást kapunk az összes Erasmus bulira (főleg szeptembertől, persze) akkor is, ha mi hivatalosan nem vagyunk Erasmus hallgatók). Sopotba mentünk, ami Tricity egyik városa, közvetlenül Gdansk mellett. Gyönyörű tengerpartja van, illetve egy széles fő utcája, ami máris tömve van emberekkel, amíg a hely többi része gyakorlatilag üres. Kis település, az emberek a tengerpart és a drága hotelek miatt mennek oda. A sopoti Grand Hotel volt anno Hitler főhadiszállása, de pl. Angelina Jolie és Brad Pitt is megszálltak ott (és így került egy mondatba Hitler és Brangelina…). Gyönyörű hotel, pofátlanul drága is, persze.

Egy kép a Grand Hotelről (credits: panoramio.com)

Aztán, ma volt egy nem hivatalos meetingünk Justynaval, Anne-vel és a fiúkkal a lakásból, Dawid-al és Piotrek-el. Anne-nek van ez furcsa tisztaságmániája és folyton támadja a srácokat, hogy nem takarítanak eleget. Nem bírnak megegyezni, mert Anne nem beszél lengyelül, a fiúk angolja pedig közel sincs a jóhoz (és szerintem, nem is próbálják már megérteni egymást), így mindenféle feszkó van állandóan, amibe én, mint kívülálló kerültem bele. Velem a fiúk mindig kedvesek; tegnap feltettek nekem egy polcot a mosdóba, hogy legyen hova rakni a cuccaim, de ez csak egy példa, tényleg, nincs bajom a tisztasággal/kosszal sem. Úgy értem, nem sugárzik minden a fehérségtől és nem egy kirakatlakásban élünk, de ez nem valami szappanopera vagy főzőműsor, a dolgok igenis bekoszolódnak és az ember nem tölti minden szabad percét azzal, hogy felmosson, vagy a mosogatógépet pucolja… Néha úgy érzem, a srácok szándékosan hagynak elöl koszos tányérokat, hogy Anne-t bosszantsák, aki nyilván nem reagálja le túl jól.

Szóval, így lett ez a meeting, mert hiszen ő itt van már három és fél hónapja és nem bírja keresztül vinni az akaratát. Nem a tisztasággal van itt gond, egyszerűen csak pocsék a kommunikáció, amin egyik fél sem próbál változtatni. Én nagyrészt csak ültem ott, figyeltem és elmondtam, mit gondolok a helyzetről két hét után. Tanács, ha valaki EVS-re tervez menni: mindig mondd el, ha valamilyen problémád van! Az EVS koordinátor azért van, hogy megoldja, illetve nyitottak rá, hogy leüljenek megbeszélni a dolgokat. Viszont: rugalmasnak és végtelenül türelmesnek kell lenni. EVS önkéntesként (és külföldiként) kívülálló vagyok; nekem kell inkább alkalmazkodnom és többet engednem, főleg az elején. Azt hiszem, ezt Anne nem teljesen érti. Persze, ő más világból jött és számtalan olyan szokása van, ami az átlagembereket furcsán érintheti. A tisztaság számára nem feltétlenül jelenti azt, amit nekem és nagyon erős elvei vannak kb. mindenre, amikből nem tud engedni. Furcsa ez igazából, mert rengeteget utazott, sok nemzetközi tapasztalata van, az ember azt gondolná, ennél jóval rugalmasabb. Ugyanakkor, hosszabb ideje van itt, mint én, aki nem tudhatom, pontosan mi történt régebben, hogy indult az ő programja Gdanskban. Biztos vagyok benne, hogy őt is mindenki kedvesen fogadta, de el tudom képzelni, hogy Anne máshogy reagált, mikor meglátta az apró szobát, amit először kaptunk, vagy a konyha állapotát. Így a srácok első benyomása az lehetett, hogy nem tetszik neki a hely, nem érzi jól magát és állandóan takarít. Bár, a fiúk számlájára írandó, hogy nem próbáltak meg közelebb kerülni hozzá és megérteni a gondolkodását, helyette furcsán néztek és elutasítóak voltak.

Ami azt illeti, nem vagyok kényelmes pozícióban! Szívesen elbeszélgetnék Dawid-ékkal, ők valójában hogy látják a helyzetet, de nem tudnak angolul. Így Anne oldalát ismerem jobban, akivel borzalmasan kacifántos megvitatni bármit is; annyira sokat és gyorsan beszél, az ember csak megijed és csöndben marad egy idő után. :D Nem akarok rosszban lenni senkivel, de egyszerűen annyira gimi íze van az egésznek, komolyan, ma is ott ültem a meetingen és legszívesebben beleásítottam volna az arcukba… Kár, hogy túl jól nevelt vagyok az ilyesmihez, különben már kivertem volna a hepajt. :D

De nem baj, eldöntöttem, hogy békés, otthonos élőhelyet teremtek magamnak (igen, kifizetődő, ha az ember állandóan ökológiával foglalkozik…), ahol szívesen lakom és dolgozom, és ahol normálisan tudunk kommunikálni egymással. Nem akarok senkit kigolyózni, nem akarok ellentétes oldalakat és legfőképp, nem akarok a gyerekes vitájukkal foglalkozni.

A mai napon fáj a fejem. Reggel megvolt az első lengyel órám: érdekes és fárasztó; aztán a Biedronkába (katicabogarat jelent és kvázi a Penny Market itteni megfelelője, csak valahogy az egész mindig bután igénytelenül fest) tett rövid látogatásom teljesen leszívott (iszonyú dolog, mikor a pénztáros nem tud angolul. Sokkoló interakció; az ember úgy érzi magát tőle, mintha futott volna egy órát), aztán itt volt ez a meeting… Plusz, siralmas az időjárás. Vihar előtti szürkeség.

Holnap egy iskolában fogok prezentációkat tartani, így fel kell készülnöm. A projektem lassan, de biztosan beindul és a jelenlegi látszat ellenére, még mindig borzasztóan izgatott vagyok, hogy itt lehetek, és ezt csinálhatom. :D

Okay, so my favourite place so far is probably the park in Oliwa (though, NOTOCIACHo has a high chance getting into the top three, as well... I am sitting there while writing this and having the best homemade chocolate cake/cookie/thing ever). The park (or more like a garden, really) makes me happy and safe. It has a sense of freedom but still keeps you safe with a feeling of calm content. I think its atmosphere somehow played a role in becoming more comfortable in Gdansk and surer in myself about the whole EVS experience, too.

            I know I always act as if I have spent at least a month here, even though it’s been barely ten days, but time goes by sooo slowly. All the impulses I have to take in and process... Especially on the first week I felt super overwhelmed by everything. The places, the people (that few I met, at least :D), the apartment, even grocery shopping was exhausting! Now I feel more settled (not completely, of course), more relaxed. This is definitely a happy day, today!

Next week I start teaching Hungarian. Morena managed to collect twenty interested people within a couple of days, which is insane. I mean, face it. I wouldn’t wanna learn Hungarian if I wasn’t one. :D It is a beautiful language and I love it, but I am really interested in how many people will actually show up on the first class on Monday. I am very excited! Not only because I have never in my life taught Hungarian to anyone, but just the fact that I have to stand in front of people like that again. It has been a long time that happened. But this is the good kind of excitement I feel. :)

The project I was accepted to do is still rather disorganized. It depends a lot on what I want to put in it and in the end, what I want to take home from this experience. I am willing to accept that and I am filled with enthusiasm on making my stay here incredibly awesome! I feel that if anyone goes on a 1-year volunteering somewhere abroad has to have a flexible mindset and a sense of patience to wait things out and realize the opportunities for development. Basically, I can do whatever I want, which was actually scary at first... I know that many people would say, woah, that is pretty cool, you can travel around, organize your own time and stuff, basically like a vacation, but I needed some time dealing with the sudden intimidation of the fact that there won’t be anyone telling me what to do. It was a lonely feeling at first, after ten days I see things brighter (they are seriously playing In the end by Linkin Park on the radio right now. :D).

          Oh, and I have for sure started being more comfortable by decorating my room (I bought a plant today. I’ll call it Bob... or something, I don’t know yet) and doing something to make the apartment a less gloomy place. It is a beautiful building with loads of unused spaces and we have a whole floor for ourselves. I will be living there for one year, I might as well want to feel good being there and don’t want to have the urge to escape to a café every time I have nothing exact to do. I don’t actually have everything figured out yet, but I’ve been thinking of getting some pictures and different decorations for a start. Also, sit down with everyone (preferably with alcohol close by) to get the differences and tension on the surface, because a lot of that gloominess comes from the awkward and bad communication we are having with the boys (obviously because of the language barrier).

You can say I am being far-fetched with this but I am a cozy person who needs to have her own little place organized to be warm and friendly. A safe spot I can return to in the end of the day. So in order to have that, things need to change.

Funny, this is a newfound willingness I didn’t have last week. A willingness to make things better. I am experiencing the same emotions I had back then when I joined AIESEC and turned my life into something it had not been before. So, you see, things are looking up. :)

Eljött az idő, hogy végre képeket is töltsek fel. :D (Kattintsatok a linkre).

Gdansk óvárosa szintén közel van Jaskowa Dolinahoz, vagyis hozzánk, mint minden más, és nagyon szép. A híresebb részeket Hosszú utcának és Hosszú piacnak hívják, ott van a HATALMAS Mária templom és a kikötői daru, de van fegyvertár, börtön és kínzókamra is. Az utcákat városkapuk határolják, a víz fölé bástyák magasodnak, a házak falain festett képek. Az egész nagyon erősen emlékeztetett Trentora (valószínűleg a festett képek miatt), a fő különbség, hogy a hely már most tele van turistákkal, ez sajnos pár képen is látszik.

Főleg németek és lengyel iskoláscsoportok hömpölyögtek; ritkán lehetett látni egy-pár dolgára siető helyi lakost. Érződik a szezonkezdés, az eladók azon a részen sokkal kedvesebbek, több angolt hallani, sőt még magyarokkal is találkoztam (legalábbis, hallottam, hogy magyarul beszélnek). Mindenesetre, valahogy jó érzés volt elvegyülni a turisták közt, nem éreztem olyan kívülállónak magam, még ha a német öregbácsik feje bele is lógott pár képembe.

Az Óvárosban sok - rengeteg - helyen árulnak borostyánt, egy múzeum is van róla. A város egy borostyánfellegvár: a Balti-tenger partvidékén fordul elő leggyakrabban és hát, Gdansk a legnagyobb kikötő, így valószínűleg jelentős borostyán-kereskedelmet bonyolított. Persze, ma már leginkább turistáknak nyílt ékszerboltokban és bizsus-standokban árult ékszerekről van szó, de a múzeum tele van mindenféle méretesebb alkotással is, mint pl. gitár és lámpa, de ott még nem jártam.

Aztán ott van a Fekete Gyöngy. Ez egy kalózhajó, ami turistákat hurcol ki a tengerre és vissza. Sétahajókázás kvázi, de a Fekete Gyöngy (és a másik ilyen hajó, az Oroszlán) galleon típusú hajók, amik kereskedő hajóként szolgáltak a 16-17. században. A Fekete Gyöngy kifejezetten népszerű, ha a parton állunk is halljuk, ahogy a turist guide magyaráz a taton levő hangszórókból.

A Hosszú (és kifejezett széles) utcán olyan épületek is vannak, mint pl. az Artus-udvar, ahol régen a gazdag polgárok buliztak. A képeken egyébként a Neptunusz szökőkút mögött láthatjátok, ami gyönyörű és okosan el van kerítve kovácsoltvassal. 

Az Óvárosban hamarosan egy tűt nem lehet majd leejteni, a széles utcák csordultig telnek, Neptunusz szökőútjából pedig semmit nem lehet majd látni. De ősszel és télen gyakorlatilag kihalt az egész, mintha a Balatonnál lennénk, sehol egy lélek. Persze, nagyon hideg lesz, de azt mondják, a festett falú házak a Király utcán (mert régen itt vonultak végig a királyok) ugyanolyan gyönyörűek.

Eddig minden rendben, azt hiszem. Na, nem mintha számítanék rá, hogy bármi is elromoljon. :D Gondoltam, hogy az első pár nap, egy hét, döcögős és fárasztó lesz; az embert túl sok impulzus éri egyszerre és már attól kimerül, ha el kell menni bevásárolni (főleg, hogy folyamat számítok át mindent forintba… még legalábbis). Plusz, hőség van, és a nap kiszívja az energiát.

De megéri. Ez a hely gyönyörű. Nagyobb, mint bármely eddigi hely, ahol jártam (kivéve talán, Budapestet), és nem vagyok még hozzászokva. Bár, Anne, egy másik EVS önkéntes Hollandiából, azt mondja, nem nagy ez, meg fogom látni később miután jobban megismertem. Ugyanakkor, neki talán más fogalmai vannak a nagyvárosok méretéről, mint nekem, aki sosem élt olyan helyen, ahol nem tudott egy órán belül mindenen keresztülgyalogolni. Mindenesetre, jó helyen vagyunk: a szállást mindenhonnan üzletek veszik körül, két óriási pláza (a harmadik épül, az egyik közvetlenül az épületünk mellett van. Valamiért a lengyelek imádják a hatalmas plázákat…), valahol Gdansk közepén lehetünk pont, Wrzeszcz kerületben. Húsz perc a tenger busszal, az óváros félóra gyalog, vagy húsz perc villamossal, minden más kb. az ajtónk előtt van. Még nem ismerek túl sok helyet, csak nagyjából az elmondott irányokból gondolom, merre van könyvtár vagy ilyesmik, de tervezek jobban körülnézni a környéken. Van valahol erdő is meg kilátó és egy rakás múzeum. Aztán át lehet menni Sopotba, Tricity egy másik városába, ami közvetlenül össze van kötve Gdanskkal és elvileg csodálatosan szép művészváros. Illetve, ott van a legjobb strand is.

Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy mindenre lesz időm, nem sietek sehova. Talán a bőség zavara ez, vagy hogy nem bírok feldolgozni ennyi mindent egyszerre, ezért nem bírom, mikor tétlenül ülni kell. Most rávettem magam, hogy elkezdjem a blogot (ami egyébként angol nyelven is lesz az itteni EVS miatt főleg, így kicsit másról fog szólni talán), illetve vannak prezentációk, amikre össze kell szednem pár dolgot… Igaz, arra ott van az egész nyár, mert az iskolákban kell majd megtartanom őket, amik szeptemberben kezdődnek, ugye.

Na, igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit is csinálok én itt pontosan, azon kívül, hogy lefényképezem az épületeket az óvárosban. A projektem az ökológiáról szól (ami itt most elsősorban a környezettudatos életmódot, környezetbarát élőhelyet jelenti); amit eddig kiderítettem az iskolákkal és diákoknak tartott előadásokkal és foglalkozásokkal kapcsolatos. Lesznek nyári táborok, ahol segítek majd és legfőképp az én ötleteimből táplálkozik a történet, nincs meghatározott munkarendem. A másik része a nyelvoktatás lesz: fiataloknak és időseknek is. Angolt és lehet, hogy magyart is kell majd tanítanom, ami borzasztóan vicces lesz, igazából én sem feltétlenül tudok magyarul, ha a nyelvtanra gondolunk. De ezt senkinek nem kell tudnia. :D Aztán a harmadik rész a Justyna-val való munka. Justyna az EVS koordinátorom és az egyik legaranyosabb ember, akivel életemben találkoztam. Neki kell majd segítenem önkéntesek interjúztatásában, programszervezésben (pl., augusztusban lesz egy nagyobb EVS esemény, amit szervezni kell) és mindenféle ötlettel való hozzájárulásban (basically, AIESEC, ha jól megnézzük). Szabadnapokban nem lesz hiány: minden hónap végén kapok, amit össze tudok gyűjteni, ha szeretnék, de Anne pl. kb. három napon dolgozik a héten és azt mondja, a nyelvtanításon kívül eddig nem sok mindennek volt köze ahhoz, amire igazából jelentkezett.

A lengyelek nem kapkodják el, egyébként. Az első hetem egy az egyben szabad. Kicsit unalmas, mert még nem ismerek sok embert és egyelőre mentorom sincs (elvileg, nehéz mentort találni errefelé az ilyesfajta programokhoz), így egyedül kell kitalálnom, mi legyen. Justyna és Anne azért sokat segít, de előbbi dolgozik, így nem zaklathatom állandóan városnézéssel. Anne valójában nagyon furcsa lány, az elején mindenki figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha idegesíteni fog. Nos, nem lepődtem meg. Folyamatosan képes beszélni, általában magáról, az a fajta ember, akiből sok lesz egy idő után. Én elég türelmes és toleráns vagyok, illetve nem bánom, hogy mesél, hiszen ő három hónapja van itt, így kifejezetten hasznos társaság. Valamint, ha jobban megismeri az ember és túlteszi magát a hipochonder-vegan furcsaságain (amiről mindenkinek tudnia kell, természetesen), kifejezetten kedves és okos embert talál, aki nem mellesleg folyékonyan beszél angolul, ami itt egyelőre ritkaságszámba megy. Szóval, hajlandó vagyok a szavába vágni olykor (szerintem az ilyen emberek nem is bánják, úgy sem vennének levegőt máskor) vagy nem odafigyelni arra, amit mond.

Aztán ott vannak a lengyelek a szálláson, Jaskowa Dolina-ban. Az egész emelet a miénk, pontosabban az egész épület a Morena szervezethez tartozik (ahol dolgozom a projekt szerint). A nulladikon és elsőn vannak az irodák, mi a másodikon lakunk: Anne, én, két srác, akik itt dolgoznak…? és egyelőre két cserkész fiú (itt ezt nagyon komolyan veszik, a Morena főnöke is cserkész), akik csak egy hónapot lesznek. Ők beszélnek angolul és nagyon aranyosak, most fejezték be a gimit és mindenféle ház körüli teendőkre vannak felvéve nyári munkára. A másik kettő srác, Piotrek és David nem beszélnek jól angolul, de utóbbi nagyon vicces és mindig segít meg próbál beszélgetni. Előbbit eddig csak egyszer láttam, első éjjel mikor megérkeztem. Alattunk a Morenaban is bemutattak kb. mindenkit, de sajnos a nevek nehezen maradnak meg. A pénzügyes nőt és az IT guy-t ismerem nyilvánvaló okokból kifolyólag, találkoztam a főnökkel, Adammal és tudom Agnieskát, aki Justynaval együtt kijött értem a buszállomásra, mikor megérkeztem.

Ezt látom a szobámból. Azt hiszem, egy óvoda.

Később tervezem megismerni a többi EVS önkéntest itt Gdanskban, illetve júliusban lesz az első tréningem Varsóban, ahol az összes Lengyelországban levő EVS önkéntessel találkozom majd. Plusz, itt vannak az Erasmusosok, akik valahol a tenger felé laknak egy nagy házban, így nekik kicsit könnyebb dolguk van az ismeretségek kialakítása terén, mint nekem és Anne-nek. Aztán, kell még keresni egy embert az én projektemre. Eredetileg velem kezdett volna egy másik önkéntes Németországból, de Justyna azt mondja, bár többen jelentkeztek, nem volt jó senki. Ebben is kell majd segítenem, amit szívesen csinálok, mert tényleg király lenne valaki, akivel együtt dolgozom és egy „beosztásban” vagyok.

A pénzből ki fogok jönni. Az árak egy-két kivétellel full ugyanazok, mint otthon, sok termék nálunk is kapható és van pár üzlet, ami otthon is van (Rossmann, H&M, bankok, ilyesmi). Az óváros érthetően drágább, sőt, Justyna (aki eredetileg nem Gdanski, április óta él itt) szerint Gdansk drágább kicsit a többi lengyel városnál a turisták miatt. Nyáron megtelik velük minden, sok német és ázsiai, de a többi évszak viszonylag csendes egy nagyvároshoz képest. Még nem feltétlenül kezdődött el a nyári szezon, de a "szép részeken" már így is tömeg van, a strandon pedig nem lehet majd helyet találni.

Amúgy ez a strand. :3,

Most még nagyon hideg a víz, esténként pedig szokott esni (annak ellenére, hogy napközben 30 fok van), így nem fürdik senki sem. Később töltök fel még képet, de egyelőre nincs sok.

Szóval, minden jól alakul. :) Szeretek itt lenni, ez egy jó hely, jó érzéseim vannak.