Első bejegyzés

2016/06/03. - írta: Somi_

Eddig minden rendben, azt hiszem. Na, nem mintha számítanék rá, hogy bármi is elromoljon. :D Gondoltam, hogy az első pár nap, egy hét, döcögős és fárasztó lesz; az embert túl sok impulzus éri egyszerre és már attól kimerül, ha el kell menni bevásárolni (főleg, hogy folyamat számítok át mindent forintba… még legalábbis). Plusz, hőség van, és a nap kiszívja az energiát.

De megéri. Ez a hely gyönyörű. Nagyobb, mint bármely eddigi hely, ahol jártam (kivéve talán, Budapestet), és nem vagyok még hozzászokva. Bár, Anne, egy másik EVS önkéntes Hollandiából, azt mondja, nem nagy ez, meg fogom látni később miután jobban megismertem. Ugyanakkor, neki talán más fogalmai vannak a nagyvárosok méretéről, mint nekem, aki sosem élt olyan helyen, ahol nem tudott egy órán belül mindenen keresztülgyalogolni. Mindenesetre, jó helyen vagyunk: a szállást mindenhonnan üzletek veszik körül, két óriási pláza (a harmadik épül, az egyik közvetlenül az épületünk mellett van. Valamiért a lengyelek imádják a hatalmas plázákat…), valahol Gdansk közepén lehetünk pont, Wrzeszcz kerületben. Húsz perc a tenger busszal, az óváros félóra gyalog, vagy húsz perc villamossal, minden más kb. az ajtónk előtt van. Még nem ismerek túl sok helyet, csak nagyjából az elmondott irányokból gondolom, merre van könyvtár vagy ilyesmik, de tervezek jobban körülnézni a környéken. Van valahol erdő is meg kilátó és egy rakás múzeum. Aztán át lehet menni Sopotba, Tricity egy másik városába, ami közvetlenül össze van kötve Gdanskkal és elvileg csodálatosan szép művészváros. Illetve, ott van a legjobb strand is.

Folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy mindenre lesz időm, nem sietek sehova. Talán a bőség zavara ez, vagy hogy nem bírok feldolgozni ennyi mindent egyszerre, ezért nem bírom, mikor tétlenül ülni kell. Most rávettem magam, hogy elkezdjem a blogot (ami egyébként angol nyelven is lesz az itteni EVS miatt főleg, így kicsit másról fog szólni talán), illetve vannak prezentációk, amikre össze kell szednem pár dolgot… Igaz, arra ott van az egész nyár, mert az iskolákban kell majd megtartanom őket, amik szeptemberben kezdődnek, ugye.

 

Na, igen, ez egy érdekes dolog, hogy mit is csinálok én itt pontosan, azon kívül, hogy lefényképezem az épületeket az óvárosban. A projektem az ökológiáról szól (ami itt most elsősorban a környezettudatos életmódot, környezetbarát élőhelyet jelenti); amit eddig kiderítettem az iskolákkal és diákoknak tartott előadásokkal és foglalkozásokkal kapcsolatos. Lesznek nyári táborok, ahol segítek majd és legfőképp az én ötleteimből táplálkozik a történet, nincs meghatározott munkarendem. A másik része a nyelvoktatás lesz: fiataloknak és időseknek is. Angolt és lehet, hogy magyart is kell majd tanítanom, ami borzasztóan vicces lesz, igazából én sem feltétlenül tudok magyarul, ha a nyelvtanra gondolunk. De ezt senkinek nem kell tudnia. :D Aztán a harmadik rész a Justyna-val való munka. Justyna az EVS koordinátorom és az egyik legaranyosabb ember, akivel életemben találkoztam. Neki kell majd segítenem önkéntesek interjúztatásában, programszervezésben (pl., augusztusban lesz egy nagyobb EVS esemény, amit szervezni kell) és mindenféle ötlettel való hozzájárulásban (basically, AIESEC, ha jól megnézzük). Szabadnapokban nem lesz hiány: minden hónap végén kapok, amit össze tudok gyűjteni, ha szeretnék, de Anne pl. kb. három napon dolgozik a héten és azt mondja, a nyelvtanításon kívül eddig nem sok mindennek volt köze ahhoz, amire igazából jelentkezett.

A lengyelek nem kapkodják el, egyébként. Az első hetem egy az egyben szabad. Kicsit unalmas, mert még nem ismerek sok embert és egyelőre mentorom sincs (elvileg, nehéz mentort találni errefelé az ilyesfajta programokhoz), így egyedül kell kitalálnom, mi legyen. Justyna és Anne azért sokat segít, de előbbi dolgozik, így nem zaklathatom állandóan városnézéssel. Anne valójában nagyon furcsa lány, az elején mindenki figyelmeztetett, hogy ne lepődjek meg, ha idegesíteni fog. Nos, nem lepődtem meg. Folyamatosan képes beszélni, általában magáról, az a fajta ember, akiből sok lesz egy idő után. Én elég türelmes és toleráns vagyok, illetve nem bánom, hogy mesél, hiszen ő három hónapja van itt, így kifejezetten hasznos társaság. Valamint, ha jobban megismeri az ember és túlteszi magát a hipochonder-vegan furcsaságain (amiről mindenkinek tudnia kell, természetesen), kifejezetten kedves és okos embert talál, aki nem mellesleg folyékonyan beszél angolul, ami itt egyelőre ritkaságszámba megy. Szóval, hajlandó vagyok a szavába vágni olykor (szerintem az ilyen emberek nem is bánják, úgy sem vennének levegőt máskor) vagy nem odafigyelni arra, amit mond.

Aztán ott vannak a lengyelek a szálláson, Jaskowa Dolina-ban. Az egész emelet a miénk, pontosabban az egész épület a Morena szervezethez tartozik (ahol dolgozom a projekt szerint). A nulladikon és elsőn vannak az irodák, mi a másodikon lakunk: Anne, én, két srác, akik itt dolgoznak…? és egyelőre két cserkész fiú (itt ezt nagyon komolyan veszik, a Morena főnöke is cserkész), akik csak egy hónapot lesznek. Ők beszélnek angolul és nagyon aranyosak, most fejezték be a gimit és mindenféle ház körüli teendőkre vannak felvéve nyári munkára. A másik kettő srác, Piotrek és David nem beszélnek jól angolul, de utóbbi nagyon vicces és mindig segít meg próbál beszélgetni. Előbbit eddig csak egyszer láttam, első éjjel mikor megérkeztem. Alattunk a Morenaban is bemutattak kb. mindenkit, de sajnos a nevek nehezen maradnak meg. A pénzügyes nőt és az IT guy-t ismerem nyilvánvaló okokból kifolyólag, találkoztam a főnökkel, Adammal és tudom Agnieskát, aki Justynaval együtt kijött értem a buszállomásra, mikor megérkeztem.

Ezt látom a szobámból. Azt hiszem, egy óvoda.

img-20160601-00934.jpg

Később tervezem megismerni a többi EVS önkéntest itt Gdanskban, illetve júliusban lesz az első tréningem Varsóban, ahol az összes Lengyelországban levő EVS önkéntessel találkozom majd. Plusz, itt vannak az Erasmusosok, akik valahol a tenger felé laknak egy nagy házban, így nekik kicsit könnyebb dolguk van az ismeretségek kialakítása terén, mint nekem és Anne-nek. Aztán, kell még keresni egy embert az én projektemre. Eredetileg velem kezdett volna egy másik önkéntes Németországból, de Justyna azt mondja, bár többen jelentkeztek, nem volt jó senki. Ebben is kell majd segítenem, amit szívesen csinálok, mert tényleg király lenne valaki, akivel együtt dolgozom és egy „beosztásban” vagyok.

 

A pénzből ki fogok jönni. Az árak egy-két kivétellel full ugyanazok, mint otthon, sok termék nálunk is kapható és van pár üzlet, ami otthon is van (Rossmann, H&M, bankok, ilyesmi). Az óváros érthetően drágább, sőt, Justyna (aki eredetileg nem Gdanski, április óta él itt) szerint Gdansk drágább kicsit a többi lengyel városnál a turisták miatt. Nyáron megtelik velük minden, sok német és ázsiai, de a többi évszak viszonylag csendes egy nagyvároshoz képest. Még nem feltétlenül kezdődött el a nyári szezon, de a "szép részeken" már így is tömeg van, a strandon pedig nem lehet majd helyet találni.

Amúgy ez a strand. :3img-20160601-00932.jpg,img-20160601-00933.jpg

Most még nagyon hideg a víz, esténként pedig szokott esni (annak ellenére, hogy napközben 30 fok van), így nem fürdik senki sem. Később töltök fel még képet, de egyelőre nincs sok.

 

Szóval, minden jól alakul. :) Szeretek itt lenni, ez egy jó hely, jó érzéseim vannak.

Címkék: magyar
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://evsingdansk.blog.hu/api/trackback/id/tr18775630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csilla Hernyák 2016.06.03. 21:07:08

mennyi időt leszel kint?

Somi_ 2016.06.03. 21:30:31

@Csilla Hernyák: egy évig :) vagy tovább, még nem tudom. Depends.
süti beállítások módosítása